2016. június 24., péntek

Dorothy Koomson: Barátnőm kislánya


Régen, miután elolvastam a Csokoládéfutamot, kerestem ezt a könyvet, de nem sikerült megszereznem. Mostanra azonban úgy látszik meglett a könyvtárban, ahova járok, ugyanis véletlenül ráakadtam. :)
Már régóta nem olvastam egy jót, főleg papíralapút. Ezt viszont olvastam buszon, vonaton, a városban egy padon, itthon kajálás közben, elalvás előtt. :) Szerettem, ez a könyv által igazán jót olvastam! Hiányzott már ez az érzés! Utazás közben főleg nagyon szeretek olvasni! :)
Mit mondjak magáról a könyvről? Rá tudtam hangolódni Kamryn helyzetére, és meg tudtam érteni azt, hogy vissza- visszatértek az érzései Dávid iránt. Az eszével nem érti ezt az ember, de akinek volt már olyan se veled, se nélküled kapcsolata, az jobban át tudja érezni. Érdekes megoldás a könyv utolja, de a lényeg, hogy végül boldogok lettek mindannyian. :D

Értékelésem: 5/5

2016. május 8., vasárnap

Leiner Laura: Remek!

Nincs olyan jó, mint a SZJG, de azért nem is rossz. Nekem nem csak az számít, hogy konkrétan egy-egy könyv milyen, hanem, hogy mit ad nekem az élmény, hogy azt olvasom. És most az élmény sokat jelentett, mert lekötött, amikor néhány órát várakoznom kellett, meg aztán belemélyedtem akkor is, amikor nem volt itthon netem, hogy a sorozatomat nézzem. :P

Összegzésem: 4/5

2016. január 27., szerda

Christina Lauren: Gyönyörű idegen

Ezt is még tavaly olvastam, csak elmaradt, hogy írjak róla. Hát, jó volt, jó volt, de nem fogott meg annyira, mint az első rész. :P Érdekes volt a fényképezés, meg a klubba menés is. Az is, hogy benne voltak az első rész főszereplői. Nem tudom, hogy csak én nem voltam úgy ráhangolódva, vagy tényleg az első rész jobb..? :D
Mindenesetre azért az értékelésem: 4,5/5 :D

2015. július 31., péntek

Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony

Voltak érdekes részek, voltak kevésbé érdekesek. A trilógiában nekem a Veronika tetszett leginkább, ez közepesen és a Piedra folyós legkevésbé. Vannak elgondolkodtató részek, néha kerültem is olyan hangulatba, de nem sokszor. Összességében nem volt rossz.

Értékelésem: 4/5

2015. július 25., szombat

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Érdekes könyv. Egyes részei jobban megfogtak, mások kevésbé, de összességében jó volt. Az életem alakulása miatt sokáig olvastam, úgyhogy már nem is mindenre emlékszem belőle. De jó volt. :D

Értékelésem: 4/5

2015. július 13., hétfő

Christina Lauren: Gyönyörű rohadék

Huhh, nagyon tetszett! :) Sok-sok erotikus jelenetet tartalmaz, de egyáltalán nem közönséges, hanem érzelmekkel teli, és nagyon átjön belőle a szenvedély! Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, párom még dolgozott, én félálomban voltam már, de úgy gondoltam belekezdek. Hát, egyből kiment a szememből az álom, és alig vártam, hogy a párom hazaérjen... ;)
Majd olvasom a folytatását is! :)

Értékelésem: 5* :)

2015. április 16., csütörtök

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Tetszett a könyv! :) Az elején olyan kis aranyosaknak tartottam őket, hogy ugye nyilvánvaló, hogy majd össze fognak jönni, de ezt ők még nem nagyon hiszik el. :P Később különféle problémákat is megismerhetünk, de végül minden jó, ha vége jó. :D Mondjuk a vége már nekem is elég nyálas volt, meg Travisnek az a nagy bizonytalansága... A párom szerint nagyon szánalmas az olyan pasi, aki nem elég magabiztos. Szóval, nem tudom, hogy régebben is "fura" lett volna-e nekem Travis viselkedése, vagy csak a párom verte belém az ilyenfajta gondolkodást, mindenesetre szerintem túl bizonytalan ez a srác...

Azt hittem, hogy a Veszedelmes sorscsapás a folytatása a történetnek, de ahogy elolvastam a tartalmát, rájöttem, hogy nem, hanem ugyanez a story csak Travis szemszögéből. Sokak szerint az még jobb, mint ez, de én nem tervezem mostanság elolvasni. Annyira azért nem jött be. :P Bár, ha folytatás lenne, szerintem akkor sem olvasnám, mert sok más könyv vár arra, hogy elolvassam. :D

Értékelésem: 4/5