2011. július 31., vasárnap

Katona József: Bánk Bán

Fülszöveg:
Nem túlságosan gazdag drámairodalmunknak világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő csúcsa, szinte egyszeri csodája a Bánk bán.Az író által papírra vetett sorsok – dráma esetében – előadás után kiáltanak. A mű bemutatása aztán visszahat az újabb alkotói szándékra és tettre. Ezért van, hogy a drámairodalom virágzása vagy éppen folytonossága a kor levegőjén és problémáin túl a színházi világ és a közönség nélkül aligha képzelhető el. Ahogy bő regénytermés olvasók nélkül nem lehetséges. Egy-egy mű igen, de a műfaj meghatározó jelenléte nem.Katona József (1791-1830), a kecskeméti takácsmester fia, a pesti jogi egyetemre fölkerülve a színházi világ vonzásába került. Nem a jogi pálya, a színpad, az írás volt számára elsődleges. Amikor évekkel később megkeseredve visszatért szülővárosába, a hiva talnoki lét vált elsődlegessé: gyakorlatilag fölhagyott az irodalmi munkássággal. A színház szerelmese, mint egy drámai hós a néma- ságot választotta, hogy aztán korai, örök némaságával az utókorra testálja varázspálcáját, a magyar irodalom gyöngyszemét, a Bánk bánt. Az ismert, de igazán nem elismert Katona József írói nagysága csupán halála után hosszú évekkel vált egyértelművé.Kétségtelen, hogy fő művéhez méltó és minőségben hasonlatos alkotás nem került ki tolla alól. Ám számos, nem csupán az irodalmi és színházi élet szempontjából, hanem önnön írói világa és fejlődése miatt is fontos mű alkotója, Igen sok, a korban divatos német darabot ültetett át magyarra; több mint tíz saját drámát írt.Katona minden sora összeftiggésben van a Bánk bánnal. Olyan értelemben legalábbis, hogy minden műve mögött egy érdekes és súlyos személyiség rejlik. A drámafró nem tud önmagánál, személyisége lehetőségénél súlyosabb alakot teremteni! Bánk tehát Kato- na és Katona Bánk.

Véleményem:
Nem voltak nagy elvárásaim ehhez a drámához, tudtam, hogy uncsi és érthetetlen. :P Hogy ne akadjak ki, úgy olvastam, hogy elolvastam pár mondatot a jegyzetemből, amelyben részletesen le van írva, hogy miről szól a történet. Szóval elolvastam pár mondatot, aztán elolvastam addig a drámát, amíg megtörtént az ebben a pár mondatban leírt cselekmény. Aztán újra pár mondat a jegyzetből, megint a dráma, és így tovább. :D Így sikerült megúsznom komolyabb kiakadás nélkül. :P
És ez, hogy nem akadtam ki, meg, hogy elég gyorsan sikerült elolvasnom, megnöveli egy picit az értékelésemet. Szóval:
Értékelésem: 1,5/5

Háy János: Dzsigerdilen

Fülszöveg:
Van neki cselekménye, szerkezete, stílusa – van neki mindene. Van benne hősiesség, kaland, szerelem, vér – van benne minden. Ez egy rendes regény. Ha titkos kapuit felnyitod: magához vonz. Ha elkerülöd örök életedben hiányozni fog.

Véleményem:
Nekem ez olyan semmilyen könyv… Felkerült a „szenvedések listájára”… :P Sok szexjelenet, amelyek nagyrésze gusztustalan, például, amikor az egyik férfi megront egy lovat, hát fújj… Sok történelmi dolog, utalás is van a könyvben, a töri meg ugye nem az erősségem, szóval nem igazán találtam a könyvben olyan részeket, amelyek lekötöttek volna. Az elején nagyon olvastatta magát, egy éjjel alatt eljutottam a 188. oldalig, hajnali 4-ig olvastam, és addig nem is álmosodtam el. De ez nem azért volt, mert annyira érdekes lett volna számomra a könyv, hanem szerintem a négy kávé hatása volt, hogy álmosság nélkül bírtam olyan sokáig olvasni azt, ami nem is tetszett… :P Tegnap azonban nagyon lassan haladtam, legalább is úgy tűnt. Kezdetben (délelőtt) minden oldal után elaludtam rajta, délután pedig már csak egyszerűen untam, alig vártam, hogy végre vége legyen.
Ja, és a fülszöveggel sem értek egyet, nekem ez nagyon nem „rendes regény”. Az Iskola a határon sem jött be, de azzal azért egyet értek, hogy az egy „rendes” regény. Ez viszont… Egy semmitmondó könyv, nekem nagyon az volt! Molyon pedig még senki nem írt róla véleményt, szóval „nem tudhatom, hogy másnak e tájék (akarom mondani, e könyv) mit jelent”… :P
Értékelésem: 1/5

Örkény István: Tóték

Végre egy jó könyv a kötelezők listájáról! Ráadásul, ez a könyv a Nagy Könyv listán is szerepel, úgyhogy két pipát is jelentett az elolvasása. :D Jó könyv, vicces, de egyben dühítő is, arra gondolsz, hogy na nehogy már a saját házamban ne csinálhassam azt, amit szeretnék, csak mert itt egy flúgos vendég… :P Szórakoztató dráma, szívesen megnézném színházban is. :)
Értékelésem: 5/5

Ui. A fülszöveg nem tetszik, ezért azt most kihagyom. :P (Ugyanúgy, mint az előző bejegyzés esetében.)

Fehér Klára: Mi szemüvegesek

Már egy ideje szúrta a szememet a pöttyös esemény/kihívás, mert régen nagyon szerettem olvasni az ilyen könyveket. Úgy éreztem, jó lenne nosztalgiázni, újraolvasni néhányat, és olyanokkal is megismerkedni, amelyek a gyermekkoromból kimaradtak. De ugye, a kötelezőket kell olvasnom… Valamelyik este azonban megint nem bírtam tovább, letöltöttem Fehér Klára két könyvét a MEK-ről, és úgy döntöttem, hogy legalább az egyiket elolvasom most, más pöttyöseket meg majd a vizsgaidőszak után. :D Választásom a Mi szemüvegesek című könyvre esett. Egy este alatt elolvastam a gépen. :D Szóval, nagyon olvasmányos, mégsem gyerekes, hanem érdekes és tanulságos. Na jó, a sok kitalált világoskék dolog kicsit zavart, jobban szeretem a „valósághű” dolgokat. De legalább eszembe juttatta, hogy régen nekem is volt képzeletbeli barátnőm. Erikának hívták. :) A szomszéd lánnyal mentem a suliba, neki is volt képzeletbeli barátnője, és a suliba menet mindig befordultunk egy kis utcába, mert ott laktak a képzeletbeli barátnőink, mentünk beszólni nekik, és aztán négyesben folytattuk az utunkat az iskola felé. :P Tehát, a világoskék kitalációknak is volt számomra jó oldaluk is, hiszen legalább eszembe jutottak ezek a régi emlékek. :D
Szóval nagyon tetszett a regény. Hajagoséknak persze lekevertem volna egy-két pofont, és a többieket is kiosztottam volna, hogy álljanak már a sarkukra, és ne engedelmeskedjenek nekik. :D

Ezt a regényt most olvastam először, nem is rémlik, hogy régen hallottam volna róla. Nekem most, 21 éves koromban lett szemüvegem. Nem hordom állandóan, csak a vezetéshez kell, de azért még bennem is ott van az az érzés, hogy „Bénán nézek ki!” :P Nem csoda tehát, hogy kíváncsi lettem a könyvre, és nem is bántam meg, hogy elolvastam! :)
Értékelésem: 5/5

Az olvasás 7 hete - Negyedik hét

            IV. hét (júl. 25 - 31.)
  • Védőbeszéd a szépirodalom mellett
  • Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
  • Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)? (Erről most nem írok.)
  • A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Nem védőbeszédet írok, csak egyszerűen a gondolataimat e két stílusról…
Szépirodalom és szórakoztató irodalom… Az én szótáramban sokáig így szerepelt e két kifejezés:
szépirodalom – kötelező olvasmányok
szórakoztató irodalom – olyan könyvek, amelyek nekem tetszenek
A két stílust nálam egy elég vastag határvonal választotta szét. Sosem szerettem a kötelező olvasmányokat. Középsuliban nagyrészüket el sem olvastam. Így maradtam le az Isteni színjátékról, a Szigeti veszedelemről, az Anyeginről, a Bűn és bűnhődésről, a Vörös és feketéről, az Édes Annáról (amit azóta bepótoltam, értékelésem ITT), a Tonio Krögerről, A feleségem történetéről, a Közönyről, nem vártam Godot-ra sem, és nem is Gyászoltam… Sok mindenből kimaradtam tehát, mert úgy éreztem, hogy engem ezek nem érdekelnek, inkább olvasom az én szerelmes regényeimet. :P Viszont szégyelltem is magam. Mindig is vágytam arra, hogy kulturáltan elbeszélgessek emberekkel híres könyvekről. De az én Danielle Steel-es könyveimről ugyan ki beszélgetne velem? Persze, ebben is akadtam társra, mert itt van a húgom, meg egy-két ismerős, akik szintén ezt a stílust szeretik. De én többre vágytam. Rory (kedvenc sorozatom hősnője) Dosztojevszkijt olvas, Tolsztojt, Jane Austent, a Zabhegyezőt, a Huckleberry Finnt, a Twist Olivért, szóval csupa hírességeket. Én is ilyesmire vágytam! Művelődni akartam! Próbálkozásaim itt-ott sikerrel járultak, máshol kevésbé. Időről-időre azonban visszatértem az én jó kis D. S. könyveimhez, mert úgy éreztem, hiába akarok én műveltebb lenni, ha igazi élvezetet nem ezekben a könyvekben lelek. Most kerültem először abba a helyzetbe – az egyetemnek köszönhetően -, hogy rengeteg szépirodalmat kell olvasnom. (A kötelező olvasmányaim listája ITT.) Ezt nagyon jó kihívásnak éreztem, alig vártam, hogy elkapjuk a listát. Aztán a tanulás, meg néhány élvezetes olvasmányra való rátalálás miatt mindig csak halogattam e lista csökkentését. Végül oda jutottam, hogy a nyaram szinte minden napját olvasással kell töltenem, ha azt akarom, hogy mindent elolvassak augusztus végére/szeptember elejére. Így a kezdetben izgalmas kihívás mára kissé idegesítő lett. Rájöttem, hogy fárasztó heteken keresztül minden nap háromnegyedét olvasással tölteni, ráadásul sokszor olyan könyvekkel, amelyek nem is tetszenek… :( De van olyan szépirodalmi alkotás is, amit e listának köszönhetően szerettem meg. A komoly kihívásom a Nagykönyv top 100 elolvasása (lesz). Szóval elindulok egy úton, igyekszem megismerni azokat az alkotásokat, amelyeket oly sokan szeretnek. Még mindig úgy érzem, hogy a romantikus könyvek állnak a legközelebb a szívemhez, és hogy a művelődés miatt keresem a szépirodalommal való találkozást. Ennek ellenére bízom benne, hogy néhány találkozás elég kellemes lesz ahhoz, hogy végül azt mondhassam, nem csak a romantikus alkotások töltenek fel, kapcsolnak ki, nyújtanak felhőtlen élvezetet, hanem bizony a szépirodalom is…

Már több mint két éve regisztráltam a Molyra, hogy hogyan akadtam rá, azt már nem tudom. Egy ideig jelölgettem, hogy éppen mit olvasok, aztán valahogy elmaradt mindez, fel se néztem az oldalra. Amikor az egyetemen megkaptuk ezt a kötelező olvasmány listát, akkor a Molyon néztem utána néhány regénynek, hogy ugyan milyen lehet. Újra elkezdtem bejelölni, hogy mit olvasok, aztán pedig egyre több funkciót kipróbáltam. Felfedeztem ezt Az olvasás 7 hete eseményt, aztán más eseményeket is (melyek új neve azóta „kihívás” lett), és hát mit mondjak, sok más Molyhoz hasonlóan én is egy kissé esemény/kihívás függő lettem. :D Azért még nálam nem olyan drasztikus a helyzet, mert nem vállalok be olyan rengeteg féle eseményt/kihívást, inkább arra törekszem, hogy találjak minél több olyat, amely összefügg egymással. Olyan jó érzés, amikor egy mű elolvasása két-három listán is pipát jelent! :P Kedves emberek vannak ebben a közösségben, az egyik barátnőmet is idecsábítottam, szóval barátokkal, és ismeretlen ismerősökkel együtt arra törekszünk, hogy minél többet olvassunk, megosszuk véleményünket, tanácsokat adjunk stb. Nem magyarországi vagyok, így sajna nem járok Molytalálkozókra, és „nem bírok” könyveket cserélni… :( :( :(, de azért bőven találok jó dolgokat ezen az oldalon, a „könyves játszótéren”… :)

2011. július 27., szerda

Kemény Zsigmond: Szerelem és hiúság

Fülszöveg:
A Szerelem és hiúság a reformkori magyar társadalom életképeinek fűzére, középpontjában a polgár Coranini Róbert és felesége, Sarolta szerelmi vívódásainak lélektani tanulmány értékű jellemrajzával. Kemény Zsigmond a kezdődő magyar társasélet stílusát, könnyelmű és élveteg légkörét szerencsés, pontos művészettel idézi föl, sőt itt-ott olyan életöröm iránt is érzéket mutat, mely későbbi írásaiból majd teljesen hiányzik.

Véleményem:
Valaki azt írta erről a könyvről, hogy „sűrített Jókai”. Hogy Jókai regényeiben van szerelem, halál, háború, politika, ebben viszont csak szerelem. Jókaitól A kőszívű ember fiait olvastam, az tetszett, csak néhol már „túl sok” volt, túl részletes… Ezért, mivel valakinek az jutott eszébe e könyvről, hogy „sűrített Jókai”, így gondoltam, hátha tetszeni fog nekem is. Hát, nagyot tévedtem! Baromira untam a könyvet, a közepe felé már a falhoz akartam vágni, mert annyira felhúzott, hogy nem haladok vele. 79 oldalas a könyv, azt gondoltam gyerekjáték lesz elolvasni. De nehezen olvasható, szóval sokáig szenvedtem ma vele. A végére megnyugodtam. Úgy látszik, mindig megnyugtat, ha egy uncsi könyvben elérek az utolsó oldalakhoz, és tudom, hogy már nem sokáig kell kínlódnom… :P
Ja, a polcra felkerült! :P
Értékelésem: 1/5

Krasznahorkai László: Sátántangó

Fülszöveg:
A Sátántangó önmagába visszatérő története hagyományos és formabontó egyszerre. Sorsukba sem beletörődni, sem rajta változtatni nem tudó emberek „életregénye”, olyanoké, akik megváltásra várnak: s meg is váltják őket. Más kérdés, hogy hogyan. Az olvasó maga dönti el, hogy ez mennyire becsapás, de azt mindenképpen látni fogja, hogy „megváltók” és „híveik” megérdemlik egymást. És ha nehéz is tudni, mi történik valójában, a sodróan kavargó eseményekből mégis – szinte zavarbaejtően – kerek történet rajzolódik elénk: ez a kerekség, a kör egyúttal a regény konstrukciós elve is.
Fanyar humorú, finoman és mélyen látó, árnyalt és csiszolt stílusú író mindvégig lebilincselő első regényét olvashatjuk: olyan könyvet, amelyik a sors visszásságait érett, letisztult formában tárja elénk.

Véleményem:
Nem is tudom, hogy mit mondjak… Nem mondhatnám, hogy tetszett, de azért annyira nem is utáltam, hogy felrakjam a szenvedéseim polcára… :P Kicsit érthetetlen nekem a történet, nem minden világos a számomra. De jó pont, hogy elég könnyen olvasható, két nap alatt elolvastam. :D
Nem tudom eldönteni, hogy két, vagy három pontosra értékeljem, úgyhogy:
Értékelésem: 2,5/5