2013. október 12., szombat

Cortez vs. Arnold...

Hmm. Elolvastam egy csomó ilyen hozzászólást. Érdekes… Jó, hogy nem mindenki ugyanúgy látja a dolgokat, egyesek az egyik szereplőt kedvelik inkább, mások a másikat. Ez is a könyv nagyszerűségei közé tartozik, hogy nem egy olyan sablonszerű történet, hogy mindeni ugyanazt szereti, meg ugyanazt utálja… Ebben is megmutatja életszerűségét, hiszen a valóságban is egyesek ezt szeretik, mások viszont mást.
Az elején Arnoldot kedveltem. Egyrészt, mert szeret olvasni és nem az a „csináljunk mindenből hülyeséget, mert az olyan menő” srác, másrészt, mert jó barátja volt Reninek, segített neki, vigasztalta, megértette. De volt, ami nem tetszett, pl. hogy mindenkit annyira lenézett, néha túlságosan komoly volt, vitatkozott a tanárokkal, mert ő milyen okos, illetve hogy folyamatosan késett az órákról, mert neki azt is szabad… Mindezek ellenére azért inkább őt kedveltem. A barátnőm @krisztina990 már előrébb volt az olvasással, és azt mondta, hogy majd meggondolom magam, másként fogom látni. Nem igazán tudtam elhinni. Gondoltam, ő másként látja, hát jó, attól még nekem nem kell. Aztán a húgom is leelőzött az olvasással (sok más teendőm volt, és valahogy nekem nem is azt jelentette ez a történet, hogy gyorsan faljuk be az egészet…), és ő is úgy járt, hogy az elején Arnold párti volt, de később már nem igazán kedvelte a srácot. Már kezdett idegesíteni, hogy ugyan mi a fene lesz itt, hisz én olyan rendesnek tartom a fiút, miért pártolnak el tőle az emberek. A negyedik részben együtt szomorkodtam Renivel, ahogy közeledett Arnold búcsúja. És sajnáltam a srácot, hogy olyan lányba esett bele, aki nem tudja ezt viszonozni.
Aztán elment, és végre megismerhettük jobban Cortezt is. Közelebb kerültek egymáshoz Renivel, és szurkoltam nekik, hogy jöjjenek már össze! :D Végre ez is megtörtént, és a kapcsolatuk folyamán rájöhetünk, hogy milyen rendes Cortez!! Jó, az nem tetszik, hogy kineveti Renit, mert nem ismeri ezt meg azt. De az érzelmi „válságaiban” támogatja őt, és ez fontos! Sose voltam olyan lány, aki a menő srácokról álmodozik. Minek? Hogy évekig bőgjek, mint Reni..? :P Nekem olyan fiúk jöttek be, akikhez közel is tudtam kerülni. A menők nem foglalkoztattak, sőt inkább alapból unszimpatikusak voltak! Ezért sem rokonszenveztem egy ideig Cortezzel. De ő megmutatja, hogy bár menő srác, de fontosak neki Reni érzelmei, nem flörtölget össze-vissza (csak mert ő menő…), inkább mindig valahogyan eléri, hogy a barátnője megnyugodjon, ha éppen rájön a féltékenység… Nagyon sokat számít, hogy ennyire törődik a lánnyal! Az ilyen dolgok miatt szerettem meg őt, Arnold pedig mélyre süllyedt a szememben, amiért látogatásaikor úgy viselkedett, ahogy.
Egyébként furi, hogy Cortez meg Reni úgy vannak meg egymással, hogy ennyire más az ízlésük. Én nagyon szeretek filmezni a barátommal, de nem tudnám élvezni azt, hogy „két filmet nézünk meg, az egyiket ő utálja, a másikat én”. Persze, az aranyos, hogy elkíséri őt a könyvesboltba, meg hogy elvannak úgy, hogy a lány tanul vagy olvas, Cortez meg videojátékozik vagy ilyesmi. De az én kapcsolataimnak mindig oly szerves részét képezték a közös filmezések (egyébként, egyedül nem filmezem, tv-t meg egyáltalán nem nézek!!), hogy nem viselnék túl jól egy olyan pasit, akivel olyan filmeket szeretünk, amin a másik halálra unja magát… Na mindegy, ha őket ez nem zavarja… :D
Az elején Arnoldot ismertem (amennyire…), Cortezből meg csak annyit láttam, hogy menő… De aztán Arnold „kimutatta a foga fehérjét ” :P, Cortezről meg végre megtudhattam, hogy mik rejlenek a menősége és lazasága mögött. Rendes, fontosak számára a szerettei, és mindent megtesz azért, hogy Reni lelkében rend legyen, és boldogság…

Szóval: Cortez a nyerő! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése