Katona József: Bánk Bán

Fülszöveg:

Nem túlságosan gazdag drámairodalmunknak világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő csúcsa, szinte egyszeri csodája a Bánk bán.Az író által papírra vetett sorsok – dráma esetében – előadás után kiáltanak. A mű bemutatása aztán visszahat az újabb alkotói szándékra és tettre. Ezért van, hogy a drámairodalom virágzása vagy éppen folytonossága a kor levegőjén és problémáin túl a színházi világ és a közönség nélkül aligha képzelhető el. Ahogy bő regénytermés olvasók nélkül nem lehetséges. Egy-egy mű igen, de a műfaj meghatározó jelenléte nem.Katona József (1791-1830), a kecskeméti takácsmester fia, a pesti jogi egyetemre fölkerülve a színházi világ vonzásába került. Nem a jogi pálya, a színpad, az írás volt számára elsődleges. Amikor évekkel később megkeseredve visszatért szülővárosába, a hiva talnoki lét vált elsődlegessé: gyakorlatilag fölhagyott az irodalmi munkássággal. A színház szerelmese, mint egy drámai hós a néma- ságot választotta, hogy aztán korai, örök némaságával az utókorra testálja varázspálcáját, a magyar irodalom gyöngyszemét, a Bánk bánt. Az ismert, de igazán nem elismert Katona József írói nagysága csupán halála után hosszú évekkel vált egyértelművé.Kétségtelen, hogy fő művéhez méltó és minőségben hasonlatos alkotás nem került ki tolla alól. Ám számos, nem csupán az irodalmi és színházi élet szempontjából, hanem önnön írói világa és fejlődése miatt is fontos mű alkotója, Igen sok, a korban divatos német darabot ültetett át magyarra; több mint tíz saját drámát írt.Katona minden sora összeftiggésben van a Bánk bánnal. Olyan értelemben legalábbis, hogy minden műve mögött egy érdekes és súlyos személyiség rejlik. A drámafró nem tud önmagánál, személyisége lehetőségénél súlyosabb alakot teremteni! Bánk tehát Kato- na és Katona Bánk.

Véleményem:

Nem voltak nagy elvárásaim ehhez a drámához, tudtam, hogy uncsi és érthetetlen. :P Hogy ne akadjak ki, úgy olvastam, hogy elolvastam pár mondatot a jegyzetemből, amelyben részletesen le van írva, hogy miről szól a történet. Szóval elolvastam pár mondatot, aztán elolvastam addig a drámát, amíg megtörtént az ebben a pár mondatban leírt cselekmény. Aztán újra pár mondat a jegyzetből, megint a dráma, és így tovább. :D Így sikerült megúsznom komolyabb kiakadás nélkül. :P

És ez, hogy nem akadtam ki, meg, hogy elég gyorsan sikerült elolvasnom, megnöveli egy picit az értékelésemet. Szóval:

Értékelésem: 1,5/5

Háy János: Dzsigerdilen

Fülszöveg:
Van neki cselekménye, szerkezete, stílusa – van neki mindene. Van benne hősiesség, kaland, szerelem, vér – van benne minden. Ez egy rendes regény. Ha titkos kapuit felnyitod: magához vonz. Ha elkerülöd örök életedben hiányozni fog.

Véleményem:

Nekem ez olyan semmilyen könyv… Felkerült a „szenvedések listájára”… :P Sok szexjelenet, amelyek nagyrésze gusztustalan, például, amikor az egyik férfi megront egy lovat, hát fújj… Sok történelmi dolog, utalás is van a könyvben, a töri meg ugye nem az erősségem, szóval nem igazán találtam a könyvben olyan részeket, amelyek lekötöttek volna. Az elején nagyon olvastatta magát, egy éjjel alatt eljutottam a 188. oldalig, hajnali 4-ig olvastam, és addig nem is álmosodtam el. De ez nem azért volt, mert annyira érdekes lett volna számomra a könyv, hanem szerintem a négy kávé hatása volt, hogy álmosság nélkül bírtam olyan sokáig olvasni azt, ami nem is tetszett… :P Tegnap azonban nagyon lassan haladtam, legalább is úgy tűnt. Kezdetben (délelőtt) minden oldal után elaludtam rajta, délután pedig már csak egyszerűen untam, alig vártam, hogy végre vége legyen.

Ja, és a fülszöveggel sem értek egyet, nekem ez nagyon nem „rendes regény”. Az Iskola a határon sem jött be, de azzal azért egyet értek, hogy az egy „rendes” regény. Ez viszont… Egy semmitmondó könyv, nekem nagyon az volt! Molyon pedig még senki nem írt róla véleményt, szóval „nem tudhatom, hogy másnak e tájék (akarom mondani, e könyv) mit jelent”… :P

Értékelésem: 1/5

Örkény István: Tóték

Végre egy jó könyv a kötelezők listájáról! Ráadásul, ez a könyv a Nagy Könyv listán is szerepel, úgyhogy két pipát is jelentett az elolvasása. :D Jó könyv, vicces, de egyben dühítő is, arra gondolsz, hogy na nehogy már a saját házamban ne csinálhassam azt, amit szeretnék, csak mert itt egy flúgos vendég… :P Szórakoztató dráma, szívesen megnézném színházban is. :)

Értékelésem: 5/5

Ui. A fülszöveg nem tetszik, ezért azt most kihagyom. :P (Ugyanúgy, mint az előző bejegyzés esetében.)

Fehér Klára: Mi szemüvegesek

Már egy ideje szúrta a szememet a pöttyös esemény/kihívás, mert régen nagyon szerettem olvasni az ilyen könyveket. Úgy éreztem, jó lenne nosztalgiázni, újraolvasni néhányat, és olyanokkal is megismerkedni, amelyek a gyermekkoromból kimaradtak. De ugye, a kötelezőket kell olvasnom… Valamelyik este azonban megint nem bírtam tovább, letöltöttem Fehér Klára két könyvét a MEK-ről, és úgy döntöttem, hogy legalább az egyiket elolvasom most, más pöttyöseket meg majd a vizsgaidőszak után. :D Választásom a Mi szemüvegesek című könyvre esett. Egy este alatt elolvastam a gépen. :D Szóval, nagyon olvasmányos, mégsem gyerekes, hanem érdekes és tanulságos. Na jó, a sok kitalált világoskék dolog kicsit zavart, jobban szeretem a „valósághű” dolgokat. De legalább eszembe juttatta, hogy régen nekem is volt képzeletbeli barátnőm. Erikának hívták. :) A szomszéd lánnyal mentem a suliba, neki is volt képzeletbeli barátnője, és a suliba menet mindig befordultunk egy kis utcába, mert ott laktak a képzeletbeli barátnőink, mentünk beszólni nekik, és aztán négyesben folytattuk az utunkat az iskola felé. :P Tehát, a világoskék kitalációknak is volt számomra jó oldaluk is, hiszen legalább eszembe jutottak ezek a régi emlékek. :D

Szóval nagyon tetszett a regény. Hajagoséknak persze lekevertem volna egy-két pofont, és a többieket is kiosztottam volna, hogy álljanak már a sarkukra, és ne engedelmeskedjenek nekik. :D

Ezt a regényt most olvastam először, nem is rémlik, hogy régen hallottam volna róla. Nekem most, 21 éves koromban lett szemüvegem. Nem hordom állandóan, csak a vezetéshez kell, de azért még bennem is ott van az az érzés, hogy „Bénán nézek ki!” :P Nem csoda tehát, hogy kíváncsi lettem a könyvre, és nem is bántam meg, hogy elolvastam! :)

Értékelésem: 5/5

Az olvasás 7 hete - Negyedik hét

            IV. hét (júl. 25 - 31.)

• Védőbeszéd a szépirodalom mellett
• Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
• Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)? (Erről most nem írok.)
• A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Nem védőbeszédet írok, csak egyszerűen a gondolataimat e két stílusról…

Szépirodalom és szórakoztató irodalom… Az én szótáramban sokáig így szerepelt e két kifejezés:

szépirodalom – kötelező olvasmányok

szórakoztató irodalom – olyan könyvek, amelyek nekem tetszenek

A két stílust nálam egy elég vastag határvonal választotta szét. Sosem szerettem a kötelező olvasmányokat. Középsuliban nagyrészüket el sem olvastam. Így maradtam le az Isteni színjátékról, a Szigeti veszedelemről, az Anyeginről, a Bűn és bűnhődésről, a Vörös és feketéről, az Édes Annáról (amit azóta bepótoltam, értékelésem ITT), a Tonio Krögerről, A feleségem történetéről, a Közönyről, nem vártam Godot-ra sem, és nem is Gyászoltam… Sok mindenből kimaradtam tehát, mert úgy éreztem, hogy engem ezek nem érdekelnek, inkább olvasom az én szerelmes regényeimet. :P Viszont szégyelltem is magam. Mindig is vágytam arra, hogy kulturáltan elbeszélgessek emberekkel híres könyvekről. De az én Danielle Steel-es könyveimről ugyan ki beszélgetne velem? Persze, ebben is akadtam társra, mert itt van a húgom, meg egy-két ismerős, akik szintén ezt a stílust szeretik. De én többre vágytam. Rory (kedvenc sorozatom hősnője) Dosztojevszkijt olvas, Tolsztojt, Jane Austent, a Zabhegyezőt, a Huckleberry Finnt, a Twist Olivért, szóval csupa hírességeket. Én is ilyesmire vágytam! Művelődni akartam! Próbálkozásaim itt-ott sikerrel járultak, máshol kevésbé. Időről-időre azonban visszatértem az én jó kis D. S. könyveimhez, mert úgy éreztem, hiába akarok én műveltebb lenni, ha igazi élvezetet nem ezekben a könyvekben lelek. Most kerültem először abba a helyzetbe – az egyetemnek köszönhetően -, hogy rengeteg szépirodalmat kell olvasnom. (A kötelező olvasmányaim listája ITT.) Ezt nagyon jó kihívásnak éreztem, alig vártam, hogy elkapjuk a listát. Aztán a tanulás, meg néhány élvezetes olvasmányra való rátalálás miatt mindig csak halogattam e lista csökkentését. Végül oda jutottam, hogy a nyaram szinte minden napját olvasással kell töltenem, ha azt akarom, hogy mindent elolvassak augusztus végére/szeptember elejére. Így a kezdetben izgalmas kihívás mára kissé idegesítő lett. Rájöttem, hogy fárasztó heteken keresztül minden nap háromnegyedét olvasással tölteni, ráadásul sokszor olyan könyvekkel, amelyek nem is tetszenek… :( De van olyan szépirodalmi alkotás is, amit e listának köszönhetően szerettem meg. A komoly kihívásom a Nagykönyv top 100 elolvasása (lesz). Szóval elindulok egy úton, igyekszem megismerni azokat az alkotásokat, amelyeket oly sokan szeretnek. Még mindig úgy érzem, hogy a romantikus könyvek állnak a legközelebb a szívemhez, és hogy a művelődés miatt keresem a szépirodalommal való találkozást. Ennek ellenére bízom benne, hogy néhány találkozás elég kellemes lesz ahhoz, hogy végül azt mondhassam, nem csak a romantikus alkotások töltenek fel, kapcsolnak ki, nyújtanak felhőtlen élvezetet, hanem bizony a szépirodalom is…

Már több mint két éve regisztráltam a Molyra, hogy hogyan akadtam rá, azt már nem tudom. Egy ideig jelölgettem, hogy éppen mit olvasok, aztán valahogy elmaradt mindez, fel se néztem az oldalra. Amikor az egyetemen megkaptuk ezt a kötelező olvasmány listát, akkor a Molyon néztem utána néhány regénynek, hogy ugyan milyen lehet. Újra elkezdtem bejelölni, hogy mit olvasok, aztán pedig egyre több funkciót kipróbáltam. Felfedeztem ezt Az olvasás 7 hete eseményt, aztán más eseményeket is (melyek új neve azóta „kihívás” lett), és hát mit mondjak, sok más Molyhoz hasonlóan én is egy kissé esemény/kihívás függő lettem. :D Azért még nálam nem olyan drasztikus a helyzet, mert nem vállalok be olyan rengeteg féle eseményt/kihívást, inkább arra törekszem, hogy találjak minél több olyat, amely összefügg egymással. Olyan jó érzés, amikor egy mű elolvasása két-három listán is pipát jelent! :P Kedves emberek vannak ebben a közösségben, az egyik barátnőmet is idecsábítottam, szóval barátokkal, és ismeretlen ismerősökkel együtt arra törekszünk, hogy minél többet olvassunk, megosszuk véleményünket, tanácsokat adjunk stb. Nem magyarországi vagyok, így sajna nem járok Molytalálkozókra, és „nem bírok” könyveket cserélni… :( :( :(, de azért bőven találok jó dolgokat ezen az oldalon, a „könyves játszótéren”… :)

Kemény Zsigmond: Szerelem és hiúság

Fülszöveg:

A Szerelem és hiúság a reformkori magyar társadalom életképeinek fűzére, középpontjában a polgár Coranini Róbert és felesége, Sarolta szerelmi vívódásainak lélektani tanulmány értékű jellemrajzával. Kemény Zsigmond a kezdődő magyar társasélet stílusát, könnyelmű és élveteg légkörét szerencsés, pontos művészettel idézi föl, sőt itt-ott olyan életöröm iránt is érzéket mutat, mely későbbi írásaiból majd teljesen hiányzik.

Véleményem:

Valaki azt írta erről a könyvről, hogy „sűrített Jókai”. Hogy Jókai regényeiben van szerelem, halál, háború, politika, ebben viszont csak szerelem. Jókaitól A kőszívű ember fiait olvastam, az tetszett, csak néhol már „túl sok” volt, túl részletes… Ezért, mivel valakinek az jutott eszébe e könyvről, hogy „sűrített Jókai”, így gondoltam, hátha tetszeni fog nekem is. Hát, nagyot tévedtem! Baromira untam a könyvet, a közepe felé már a falhoz akartam vágni, mert annyira felhúzott, hogy nem haladok vele. 79 oldalas a könyv, azt gondoltam gyerekjáték lesz elolvasni. De nehezen olvasható, szóval sokáig szenvedtem ma vele. A végére megnyugodtam. Úgy látszik, mindig megnyugtat, ha egy uncsi könyvben elérek az utolsó oldalakhoz, és tudom, hogy már nem sokáig kell kínlódnom… :P

Ja, a polcra felkerült! :P

Értékelésem: 1/5

Krasznahorkai László: Sátántangó

Fülszöveg:

A Sátántangó önmagába visszatérő története hagyományos és formabontó egyszerre. Sorsukba sem beletörődni, sem rajta változtatni nem tudó emberek „életregénye”, olyanoké, akik megváltásra várnak: s meg is váltják őket. Más kérdés, hogy hogyan. Az olvasó maga dönti el, hogy ez mennyire becsapás, de azt mindenképpen látni fogja, hogy „megváltók” és „híveik” megérdemlik egymást. És ha nehéz is tudni, mi történik valójában, a sodróan kavargó eseményekből mégis – szinte zavarbaejtően – kerek történet rajzolódik elénk: ez a kerekség, a kör egyúttal a regény konstrukciós elve is.
Fanyar humorú, finoman és mélyen látó, árnyalt és csiszolt stílusú író mindvégig lebilincselő első regényét olvashatjuk: olyan könyvet, amelyik a sors visszásságait érett, letisztult formában tárja elénk.

Véleményem:

Nem is tudom, hogy mit mondjak… Nem mondhatnám, hogy tetszett, de azért annyira nem is utáltam, hogy felrakjam a szenvedéseim polcára… :P Kicsit érthetetlen nekem a történet, nem minden világos a számomra. De jó pont, hogy elég könnyen olvasható, két nap alatt elolvastam. :D

Nem tudom eldönteni, hogy két, vagy három pontosra értékeljem, úgyhogy:

Értékelésem: 2,5/5

Ottlik Géza: Iskola a határon

Fülszöveg:

Az író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma – és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.

Véleményem:

A sok kötelezőm miatt heti négy könyvet kellene elolvasnom. Így persze még inkább dühített, hogy két hétig szenvedtem ezzel a könyvvel. Mások azt írták az értékelésükben, hogy mindenkinek mást mond ez a könyv. Hát, nekem valahogy nem mondott semmit… De két listán is pipát jelent, hogy elolvastam ezt a könyvet, mivel ugye kötelező olvasmány is, meg a Nagy Könyv listán is szerepel. Szóval két pipát, és két elvesztegetett hetet jelentett nekem ez a könyv. Természetesen nem mindig olvastam, voltak más programjaim is ez a két hét alatt, méghozzá nagyon jó programok, nem is azzal van a gond, hanem azzal, hogy kész idegbeteg vagyok, hogy hogyan fogok mindent elolvasni, megtanulni az augusztus végén kezdődő vizsgaidőszakomra, amelyben három vizsgám lesz, az irodalom, meg még kettő, amelyekre nagyon sokat kell tanulni…

Értékelésem a könyvről: 1/5

Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő

Ezt a könyvet már azóta olvastam, hogy elkezdtem írni ezt a blogot. Miközben az Iskola a határon-nal szenvedtem, arra gondoltam, hogy én ezt nem bírom tovább, kell valami szórakoztató irodalom is. :D A „valóságos” polcomról nem mertem levenni semmit, mert tudtam, bűntudatom lenne, hogy azt olvasom, nem a kötelezőket. De rájöttem, hogy ha a gépen olvasnék, akkor nem lenne lelkiismeret furdalásom, hiszen minden nap töltök némi időt gépezéssel, hát most majd nem internetezek, hanem könyvet fogok olvasni. :D Ebbe a döntésbe a Moly-os esemény is egy csábító tényezőt képezett, hát elkezdtem olvasni a Kétbalkezes istennőt. Először csak beleolvastam, csak az első fejezetet. De annyira megfogott, hogy muszáj volt tényleg elolvasnom. :D Nagyon tetszett, az Emlékszel rám?-hoz hasonló erejű katarzisélménnyel társult az olvasása. :) Az első fele nagyon humoros, jól esett a nevetés a tanulással/unalmas könyvek olvasásával töltött napok után! Később már komolyodik a történet, kicsit hiányzott is a nevetés, de ennek ellenére továbbra is tetszett!

A könyv fülszövege:

A nevem Samantha, huszonkilenc éves vagyok. Életemben még semmit sem főztem, sőt még egy gombot sem varrtam fel soha. De azt tudom, hogyan kell átstrukturálni egy vállalat pénzügyi megállapodását úgy, hogy megtakarítsak vele az ügyfelemnek harmincmillió fontot. Samantha sikeres, londoni jogász. Rengeteget dolgozik, nincs magánélete, és már csak egy hajszál választja el élete nagy álmától, hogy üzlettárs legyen egy ügyvédi irodában. Stressz és adrenalin nélkül nem tud élni. De egy napon hatalmas hibát követ el, amely romba dönti a karrierjét. Összeomlik, rémületében kirohan a vasútállomásra, felugrik az első induló vonatra, amellyel hamarosan egy vidéki kisvárosban találja magát. Fogalma sincs hol van, ezért bekopog egy házba útbaigazításért, ám ott összekeverik az új házvezetőnővel. Az események hatása alatt belemegy a játékba, noha a házimunkákról enyhén szólva is hiányosak az ismeretei. A háziaknak fogalmuk sincs, hogy egy 158-as IQ-val rendelkező, Cambridge-diplomás jogászt vettek fel – Samanthának pedig fogalma sincs, hogyan kapcsolja be a sütőt … Hamar beüt a krach. Kaotikus állapotok alakulnak ki, mikor megpróbálja bekapcsolni a mosógépet. kivasalni egy inget. vagy elkészíteni a cordon-bleut vacsorára. Vagy mégsem akkora háztartási antitalentum, mint hitte? Lehet, hogy némi segítséggel képes meggyőző alakítást nyújtani? Rájönnek-e valaha a mun- kaadói, hogy házvezetőnőjük sztár-ügyvéd? Utoléri-e valaha Samanthát a hát- rahagyott élete? És ha igen, vajon lesz-e kedve oda visszatérni? A történet egy mai, modern lányról szól, akinek meg kell tanulnia lassítani, hogy megtalálja önmagát és rájöjjön, hogy milyen is a szerelem. Persze az sem árt, ha tudja, hogyan működik a vasaló. Sophie Kinsella írónő korábban gazdasági újságíróként dolgozott. Bestsellerei közé tartoznak a rendkívül népszerű A mániákus vásárló c. sorozat, illetve a Tudsz titkot tartani c. regények. A családjával Londonban élő írónő legendásan tehetséges szakács és házvezetőnő.

Értékelésem 5/5

Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?

Amikor rátaláltam a neten az Emlékszel rám? -ra, akkor egyúttal más könyveket is letöltöttem az írónőtől, pontosabban mindent, ami fent volt tőle azon az oldalon (sajna nem volt fent mindegyik könyve). Ez a könyv is tetszett, de nem váltotta ki bennem azt a katarzisélményt, amit az Emlékszel rám?, valamint a következő blogbejegyzésemben említett Kétbalkezes istennő.

Íme a könyv fülszövege:

Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára…

Értékelésem: 4/5

Sophie Kinsella: Emlékszel rám?

A könyvesboltban láttam meg ezt a könyvet, és azonnal beleszerettem. Drága volt, ezért úgy döntöttem, hogy még fontolóra veszem a megvételét. Gondoltam megnézem, hátha fent van a neten, és nagy meglepetésemre tényleg fent volt. Mindjárt le is töltöttem. Nem bántam meg, mert nagyon tetszett a könyv! Sokan azt mondják, hogy az Egy boltkóros naplójának a nyomába sem érhet, valamint, hogy a történet jó, de a megvalósítás lehetett volna sokkal jobb is. Én az Egy boltkóros naplóját még nem olvastam, így nem tudom összehasonlítani őket, de nekem nem volt gondom ezzel a könyvvel, számomra érdekes, izgalmas, és humoros volt.

Egyébként ezt a könyvet nem most olvastam el, de mivel nemrég csatlakoztam a Molyon a Sophie Kinsella-s eseményhez, ezért döntöttem úgy, hogy erről a könyvről is írok egy blogbejegyzést.

Íme a könyv fülszövege:

A főhős egy huszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollegáival töltött görbe este után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye. Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Lexi másnap kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyan az egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került a majdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé?

Értékelésem: 5/5

Az olvasás 7 hete - Harmadik hét

Elérkeztünk Az olvasás 7 hete esemény harmadik hetéhez. Ezúttal a következők a témák:

 III. hét (júl. 18 - júl. 24.)

• Mi alapján értékel egy könyvet?
• Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
• Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
• Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

Elég nehéz értékelni egy-egy könyvet, és mint tudjuk, mindenkinek más az értékelési rendszere. Azt hiszem, én nem bonyolítom el túlságosan ezt a tevékenységet. Vagy tetszik egy könyv, vagy nem… :D Na jó, azért nem teljesen ilyen egyszerű. A kötelező olvasmányokat például nem olyan szigorúan értékelem, mint azt, amit önszántamból olvasok el. Hogy miért? Azért (tudom, vannak akik ezen kiakadnak), mert nem szeretem a kötelező olvasmányokat! Nagyon kevés ilyen könyv fogott meg eddig… Így már alapjáraton kevesebbet várok el egy könyvtől, ha az kötelező olvasmány. Ebből következik az, hogy ha kevesebbet várok el tőle, akkor enyhébben is értékelem…

Ha ÖNSZÁNTAMBÓL olvasott könyvekről van szó, akkor nagyjából a következőképpen néz ki az értékelésem:

5 – Nagyon tetszett, nem akartam, hogy vége legyen, máskor is szívesen elolvasnám.

4 – Többnyire tetszett, de voltak részek, amelyeket kicsit untam, amelyek nem nyerték el annyira a tetszésemet.

3 – Túl sok volt az uncsi rész, de volt néhány érdekes is.

2 – Nem bántam meg, hogy egyszer elolvastam, de többet nem tenném.

1 – Szenvedés volt az egész.

Valahogy így néz ki az értékelésem, de azért elég nehéz ezt így leírni… Sokszor ugyanis megnézem, hogy más könyveket hogyan is értékeltem, és próbálok hasonlítgatni, hogy ez a könyv vajon jobban tetszett, mint az a másik..?

Szóval, nehéz az értékelés, éppen ezért az a legjobb, ha olyan könyvet olvasok, ami nagyon tetszik. Akkor legalább tényleg jól érzem magam olvasás közben, és az értékelés sem lesz nehéz, csak beírom az 5-öst és kész! :P

Eddig úgy volt, hogy vettem pár könyvet a kedvenc írónőmtől, aztán sorban haladtam az olvasással. Az utóbbi időben viszont – a Molynak köszönhetően – rájöttem, hogy más íróktól is vannak olyan könyvek, amelyek az én stílusomat képviselik, és hogy nem kellene ilyen „szűklátókörűnek” lennem, hanem más íróktól is kellene olvasnom. :D Így most az a tervem, hogy amint letudtam a kötelező olvasmányokat, a könyvtárban nézelődjek, kicsit tudatosan (csökkentsem a várólistámat), kicsit úgy, hogy ha meglátok olyan könyvet, ami vélhetően tetszeni fog, akkor kivegyem és elolvassam. A könyvespolcom 90%-a egy írónő könyveit tartalmazza, ezentúl azonban igyekszem más könyveket is venni, illetve, mint már írtam, a könyvtárból kölcsönözni.

Olvasmányaimra nagy hatással van kedvenc sorozatom, a Szívek szállodája! :) Az egyik főszereplő Rory nagyon szeret olvasni, és hatására tervezem én is olyan könyvek elolvasását, ami egyébként eszembe sem jutna. Például Rory hívta fel a figyelmemet Jane Austen-ra. :)

Ezen kívül Krisztina barátnőm is fel szokta hívni a figyelmemet egy-egy neki tetsző könyvre, íróra.

Természetesen a Molytársak is nagy hatással vannak rám. :D Itt el is érkeztünk a blogos témához is. Még csak most kezdtem blogolni, de természetesen szeretem mások írásait is elolvasni. Akadtam már rá blogbejegyzések által olyan könyvekre, amelyek bizonyára nekem is tetszeni fognak. Odáig még nem jutottam el, hogy el is olvassam őket, de majd… De nem csak a jó könyvek felfedezése a célom a blogolvasással, hanem azt is érdekesnek tartom, amikor valaki olyan könyvről ír, amit én is olvastam már. Kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan vélekednek arról, ami nekem nagyon tetszett, vagy esetleg nem tetszett. Éppen ezért szeretem a Molyon is elolvasni, hogy milyen hozzászólásokat írtak mások egy-egy könyvről.

Mivel még nem rég óta blogolok, és az időm is kevés, így még nem sok blog elolvasására kerítettem sort. Ezért eddig még nincs is sok kedvencem, de azért akad egy pár. :D

www.adrikonyvmoly.blogspot.com

www.roni-olvas.blogspot.com

www.vaniliamamor.blogspot.com

www.melia1115.livejournal.com

www.konyveszug.blogspot.com

Hogy miért kedvenceim? Mert hasonló könyveket szeretnek, mint én, és/vagy mert hasonló a véleményük, gondolataik. Van, akinek már hozzá is szóltam a blogjához, de van akit csak „csöndben” olvasok. :)

A végére hagytam a filmadaptációkat, mert arról nem sok mindent tudok mondani. Nem sok olyan történet van, amit olvastam is, meg filmen is láttam. Kedvencem ennek ellenére van, az Abigél. 11-12 éves koromban láttam a filmet, apukámtól megtudtam, hogy könyv alapján készült, persze mindjárt elhatároztam, hogy el akarom olvasni. Meg is tettem ezt, nem is egyszer! Az egyik kedvenc könyvem lett, és a filmet is szeretem!

Az utóbbi időben egyre több filmről tudom meg, hogy könyv alapján készült, remélem, hogy hamarosan ezeket is elolvashatom majd. :D

Egyelőre ennyi, jövő héten jelentkezem a következő heti témával. De addig még szándékozom írni, remélem, hogy lesz rá időm. :D

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadala a fársángon

Fülszöveg:

Csokonai a „fársángi” háborúzás történetével eposzi kellékek fölhasználásával, ártatlan tréfálkozás mezébe bújtatott maró gúnnyal figurázza ki a szerelemre vágyó vénkisasszonyt, Dorottyát. A karnevál, a jelmezes fölvonulás, a farsangolás falusi, kisvárosi rítusainak beépítése a vígeposzba friss ötletekben és humorban gazdag művé avatja a Dorottyá-t.

Véleményem:

Ez nagyon nem nekem való könyv. Az első rész még valahogy elment, talán a második is. De aztán már csak szenvedtem… Végigolvastam, de el kell olvasnom leírt tartalmakat, hogy tudjam, hogy miről is szólt… Szóval nagyon nem jött be, alig vártam, hogy vége legyen végre…

Értékelés: 1/5

Az olvasás 7 hete - Második hét

 II. hét (júl. 11-17.)

• Könyvtár vagy könyvvásárlás?
• E-book vagy könyv?
• Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
• Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Azt mondta nekem nemrég a húgom: „Nálad a vásárlás könyvvásárlást jelent.” Ez tulajdonképpen így is van. :D Nem vagyok az a lány, aki odavan, ha meglát egy csini szoknyát, a cipők és a táskák pedig még kevésbé hoznak lázba. :P Annál jobban lelkesít viszont egy jó könyv megvásárlásának lehetősége! A tizennegyedik születésnapomra megkaptam Danielle Steel: A sztár című könyvét, és azóta megszállottan gyűjtöm az írónő könyveit. :) Jelenleg ötvenvalamennyi van, és hiába is mondják egyesek, hogy ha sok könyvet olvasol el tőle, akkor rájössz, hogy a legtöbb ugyanarra a kaptafára készült, én még mindig nem untam rá, sőt nagyon élvezem ezeket a könyveket. Nálunk a könyvesboltokban nagyon drágák a könyvek, és sajnos nincsenek akciók, meg ilyenek. :( Mivel ezt nem engedhetem meg magamnak, így a kirakodóvásárokon szoktam vásárolni, melyek havonta egyszer kerülnek megrendezésre a szomszéd városban. A sok Danielle Steel-es könyvemen kívül is vásároltam még néhány könyvet, de kizárólag csak modern romantikus regényeket. :D Egyébként nem csak magamnak vásárolok, hanem mivel a húgom is szeret olvasni, és a stílusunk is megegyezik, így legtöbbször könyvet ajándékozok neki szülinapra, karácsonyra stb. Ezeket természetesen később én is elolvasom, így mindketten jól járunk. :P A „komolyabb” könyveket a könyvtárból szerzem be…

Alsós koromban péntekenként volt nyitva az iskolai könyvtár, amelybe szerintem én jártam legtöbbet. :D Rengeteg könyvet kivettem, természetesen a tini regényeket, pöttyös könyveket, csíkosakat stb. :) Egy idő múlva beiratkoztam a falusi könyvtárba is. Innen is sok mindent kivettem, de később úgy éreztem ezt is „kinőttem”, és beiratkoztam a szomszéd város könyvtárába is. Emlékszem, apu vitt el, és miután beiratkoztam, türelmesen várakozott, amíg én kiválasztottam, hogy milyen könyveket is szeretnék kivenni. :D Arra is emlékszem, hogy alig vártam, hogy legyen a szüleimnek valami dolguk a városban, mert olyankor én is velük mentem, és természetesen első utam a könyvtárba vezetett. :D Egy ideig maradtam még a lányregényeknél, később viszont már egyre többet jártam a felnőtt részlegre is. Mostanság már nem járok, mert ami érdekelt, azok nagyrészét már elolvastam, úgy érzem, már nem érné meg annyit fizetnem…

Jelenleg annak a városnak a könyvtára tetszik legjobban, ahová egyetemre járok. Persze, az újdonság varázsa... :) Pénzszűkén még nem iratkoztam be, de a barátnőm vett ki nekem néhány könyvet. :) Most a kötelezőket gyűröm, de később lehet, hogy majd beiratkozom én is ebbe a könyvtárba, hiszen még nagyon sok könyv érdekel onnan. De ha a barátnőm továbbra is vesz nekem ki könyveket, akkor lehet, hogy én nem költök a tagsági díjra, inkább azon a pénzen veszek egy-két könyvet. :P Majd még meglátjuk, hogy hogyan alakul…

Az e-book könyv nem az én műfajom. Én szeretem megfogni a könyvet, szeretem kényelmesen elhelyezkedve olvasni, és meghittebb is számomra a kézzel fogható könyv. Azért három könyvet elolvastam már számítógépen. Kettő Danielle Steel-es volt, de aztán úgy döntöttem, inkább továbbra is megveszem ezeket a könyveket. :P A harmadik viszont egy olyan könyv volt, amelybe beleszerettem a könyvesboltban, de túl drága volt, így inkább letöltöttem, és a gépen olvastam el. Ez a könyv Sophie Kinsella: Emlékszel rám? című könyve. Nagyon tetszett! Ja, és most jut eszembe, nem csak három könyvet olvastam a gépen, mert az Emlékszel rám? elolvasása után letöltöttem még az írónő pár könyvét, és néhányat el is olvastam közülük. Egyébként elég sok könyvet megszereztem e-book formában, de mivel inkább „igazi könyvet” olvasok, így ezeket egyelőre hanyagolom. Aztán egyszer majd gondolom ráveszem magam, hogy ha másként nem tudom megszerezni őket, akkor elolvassam a gépen…

Nem olvasok, nem gyűjtök sorozatokat. A Harry Potter az egyetlen sorozat, amelyet olvastam, de annak is csak az első három kötetét. Viszont mivel a Molyon mostanában annyian emlegetik a HP-t, kedvet kaptam hozzá, hogy ha lesz időm, akkor elkezdjem újra elölről, és ezúttal elolvassam mindet. :D

Mivel a polcom háromnegyedét Danielle Steel-es könyvek alkotják, így nem kell külön foglalkoznom a szerzővel, hanem a cím alapján vannak abc rendbe szedve a könyvek. Amikor még csak néhány volt, akkor aszerint raktam sorba őket, hogy milyen sorrendben szereztem meg őket. :D De amikor már sok volt, inkább átváltottam az abc-s változatra. :)

A többi könyvem nincs így rendszerezve, inkább nagyság szerint vannak a polc végébe pakolva. :D

Szeretném, ha ennél sokkal több könyvem lenne, remélem egyszer majd az is megvalósul… :)

Fekete István: Vuk

Fülszöveg:
A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe…
„Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”
Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz.
A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adjuk közre.

Véleményem:

Furának tűnhet, de nem hogy csak nem olvastam eddig ezt a könyvet, hanem még a rajzfilmet sem láttam. :D De jó könyv, tetszik! A mese sem az én műfajom :P, de olyan szépen leírja az író, hogy mikor mit éreztek ezek az állatok, mi járt a fejükben, és hogy tulajdonképpen milyen nagyon hasonlítanak az emberekre..! Aranyos és vicces, hogy mindennek más neve volt az állatvilágban. Pl. a macska Nyau, a kutya Vahur (és más nevek is voltak), béka Unka, gólya Kele, jég „kemény lesz a vizek háta” :P, puska „villámló bot”, tyúk Kata (ez azért vicces nekem, mert a barátomék régen elnevezték az egyik tyúkjukat Katának :D), ember Simabőrű :D stb.

Szép és megható történet a kis Vuk felnövekedése!

Értékelés: 5/5

Kertész Imre: Sorstalanság

 Fülszöveg:
„Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” – írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.” A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett. „Miért tarom Kertész Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja annak kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével szembeszegüljön. Bármiről írjon is – a szabadságról, a személyiségről, a világ képtelenségéről, a boldogság útvesztőiről, a halálról vagy transzcendenciáról –, bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a megcsontosodott közfelfogás kelepcéiből. Ahelyett, hogy kielégítené az elvárásokat, olyan gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát, melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést és döbbenetet váltanak ki.” (Földényi F. László) Kertész Imrét számos irodalmi díjjal tüntették ki korábban is, többek között Kossuth-díjjal (1997), a lipcsei könyvvásár nagydíjával (1997) és legutóbb a Die Welt irodalmi díjával (2000).

Gondolataim:

Be kell, hogy valljam, kicsit tartottam ettől a regénytől, mert a lágerregény nem éppen az én stílusom… Tulajdonképpen a kötelező olvasmányok nagyrésze nem az én stílusom. Ha tetszik, ha nem, ez így van. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy meg sem próbálkozom velük, és hát van, ami végül el is nyeri a tetszésemet. Így történt ez a Sorstalansággal is… :)

Milyen érzéseket váltott ki belőlem ez a mű..? Rájöttem, hogy mennyire fontosak egyes tulajdonságok.

Először is: bátorság! Gyurka a regény folyamán messzire került a többi társától, idegenek vették körül. Ő mégsem ijedt meg, tette a dolgát, összeismerkedett az idegenekkel, barátokat szerzett.

Másodszor (azt hiszem ez a legfontosabb): kitartás! Nagyon sok szörnyűség várt Gyurkáékra a koncentrációs táborban. Rengeteget kellett dolgozniuk, kevés ételt, italt kaptak, volt ahol még az is meg volt szabva, hogy hányszor mehetnek el wc-re… Gyurka időnként összefutott egy-egy ismerősével, és látta, hogy ők sorban feladják… Ő viszont végig kitartott! Ez nagyon nehéz, hiszen ha mások is olyan helyzetben vannak, mint te, és azok a mások feladják a harcot, akkor az embernek sokkal kevesebb lesz az ereje, hogy ő mégis kitartson! Minek, hiszen a többiek is feladták..? Gyurka azonban megmutatatta, hogy ő rendelkezik elég akaraterővel, és kitartással, hogy végigcsinálja, hogy túlélje ezt a helyzetet.

Ha az ember nagyon elfáradt, nem is fogja fel a csodát, csak azt szeretné, hogy megkapja azt, ami eddig is járt neki, amit már megszokott… Ezt (aki olvasta a regényt, az bizonyára tudja) arra értem, hogy amikor megmondták nekik, hogy mostantól szabadok, Gyurka fel sem fogta ezt, csak arra várt, hogy megkapják a napi levesüket, hiszen éhes volt…

Amit már túléltünk, az nem is olyan borzalmas… Mindenki a borzalmakról kérdezett, de Gyurka most hogy már szabad volt, nem is érezte olyan borzalmasnak mindazt, amit átélt, hanem a szép dolgokra emlékezett vissza, hiszen ő ott is tudott minek örülni.

A kedvenc mondatom pedig: „Az életet nem kezdhetjük újra, csak folytathatjuk.”

Tehát tulajdonképpen tetszett a könyv. Az idegesség azonban kicsit hátráltatta az olvasás élvezetét. Miért vagyok ideges? Mert félek, hogy hogyan fogom időre elolvasni a sok kötelezőt, meg persze mást is kell tanulnom addigra. És ez az idegesség felemészt, olvasás közben arra sokszor az jár fejemben, hogy te jó ég, még csak itt tartok, soha nem érek a végére, nem fogom tudni időre elolvasni az összes kötelezőt… Igyekszem felülkerekedni ezen az érzésen…

Értékelésem a könyvre: 4/5

Kaffka Margit: Színek és évek

Fülszöveg:
A Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.


Egyéni gondolatok:
Végre befejeztem. Elég sok személynek tetszett, bár volt, akinek nem. Nekem sem annyira… Addig elég jó volt, amíg meg nem halt Magda első férje, de onnantól nagyon untam, meg végül már utáltam is, mert úgy éreztem, hogy soha nem érek a végére, mindig elálmosodtam, miközben olvastam stb. Na, amikor hozzáment a Dezsőhöz, akkor megint lett némi érdekes rész, a vége annyira elhúzott volt a számomra, hogy eléggé szenvedve olvastam el az utolsó tíz oldalt…
Egyébként asszonysors, persze… De én csak azt láttam benne, hogy jól akartak férjhez menni, vagyont akartak, rangot akartak… Az meg különösen „felháborított”, hogy a fiát „nem szerette”, csak a második házasságából származott lányait tartotta az övéinek. Az első házasságból született fiút a férje halála után apósáéknál hagyta, mert hogy ott jobb sorsa lesz… Már ez sem tetszett, nem értettem, hogy hogyan tudta otthagyni. De az, hogy utána amikor meglátogatta a fiú, egyáltalán nem érzett iránta anyai érzéseket, és később is úgy levelezett vele, mintha nem is a fia lenne, hanem csak egy rokon, vagy ismerős, hát ez elég durva volt a számomra. Persze, a fiú nem tehető felelőssé ezért, természetes, hogy közömbös a nőhöz, aki még kiskorában elhagyta. De az anya érzései már nem elfogadhatóak a számomra…
Értékelés: 3/5

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Ezt a regényt középsuliban is kellett volna olvasni, de akkor kissé elslisszoltam a dolgot. :P Most viszont elolvastam, és tetszett! :)

Fülszöveg:
A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket – „eszményi” cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín. A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen „jól bántak vele”. „semmi baja sem volt” – sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok. Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: „…Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele..” Kosztolányi regénye a huszadik század magyar prózájának legjelentősebb alkotásai közé tartozik. A humánum, a részvét szólal meg lapjain, „amely – az Édes Anná-ból idézünk – egy idegen életet éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét.”


Gondolataim:
Haladjunk sorjában, ahogy jöttek a gondolataim a mű olvasása során:
Mindenhez szerencse kell, de nekem ironikusan hangzik, ahogyan Vicyné elmélkedik a cselédekről. Ha mindazt elkövették, amit az asszony állít, akkor valóban érthető, hogy nem kellettek sokáig, de szerintem ez túlzás, hiszen nem igaz, hogy mindegyik cseléd olyan rossz volt, míg másoknak jó cseléd jutott. Számomra az inkább azt fejezi ki, hogy Vicyné mindenkivel elégedetlen volt, és jellemző volt rá „a szomszéd fűje mindig zöldebb” gondolkodás. Mindegyik alkalmazottjában talált hibát, ezeket a hibákat felnagyította, megbocsáthatatlan bűnnek tartotta. Mint Emily a kedvenc sorozatomból! :) Az író nem írja ezt így le, de én erre következtetek, az én olvasatom ezt sugallja. :)
Anna a kámfor illatától rosszul érezte magát, pedig a kámfornak elméletileg nem rossz az illata. Ez azt vetíti előre számomra, hogy valami „természetes” dologból lesz rossz, hiszen a kámfor is a legtöbb ember számára természetes, de Anna nem tudja elviselni. Mint tudjuk, nem bánnak rosszul Annával, ő mégis megöli őket. Szerintem erre asszociál Anna undorodása a kámfortól. A kámfor természetes, Anna rosszul lesz; Vicyék és Anna között természetes gazda-cseléd kapcsolat van, Anna mégis megöli őket.
Undorító számomra, ahogy leírja az író Anna és Jancsi „szerelmét”, az együttlétüket. Amikor először együtt voltak, Jancsi nem csókolta meg a lányt, mert „borzongott attól, hogy hozzáérjen ehhez a szájhoz, mely csak egy cselédszáj”. Attól bezzeg nem borzongott, hogy megdugja. Szarházi alak! :P Később, mint egy „megaláztatást” bevállalta, hogy megcsókolja a lányt. Ígérgette neki, hogy majd elviszi Amerikába stb, de Annának volt annyi esze, hogy ne higgye ezt el, csak kinevesse.
Elég szánalmas, hogy Anna milyen határozatlan volt, hogy hozzámenjen-e a kéményseprőhöz. Amikor azt a részt olvastam, amelyben Vicyné próbálja lebeszélni a lányt a házasságról, undorítónak tartottam az asszony viselkedését, hogy lehetetlenné teszi Anna boldogságát. A lány végül kikosarazta kéményseprőt, aki erre két hét múlva elvett egy özvegyasszonyt. Ekkor kicsit megváltozott a véleményem, talán tényleg nem lett volna boldog Anna, azzal a férfival. Mindenesetre az nem szép, hogy Vicyné csak magára gondolt, de végülis talán helyes volt, hogy lebeszélte a lányt arról a házasságról.
Ismertem a történetet, így nem lepődtem meg, hogy ez lett a vége. Nem szeretem az ilyen tragikus végű történeteket, de végülis nem volt rossz, szerettem olvasni ezt a könyvet.
Értékelés: 4/5

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Tehát, mint írtam, néhány kötelezőt már elolvastam. Amelyeket még régen, azokról nem fogok írni, de amit mostanában olvastam, azokat véleményezem itt a blogomban. :D

Kezdem tehát Máraival...

Fülszöveg:
Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény – az író stílusművészetének remeke – vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Véleményem:
A mű első fele tetszett, ahogyan Henrik mesél az életükről, a múltjukról. De miután megérkezett Konrád, és a mű szinte Henrik vádoló monológjává alakult át, na onnan kezdett egyre kevésbé tetszeni. Konrád nem reagált a vádakra, és ez zavaró, meg nem is túl hiteles, hiszen hamár elment, miért ne reagálna, miért ne mondaná el, hogy ő mit érez..? A „sárga bőrkötetes napló” mély érzelmeket keltett bennem, mert én is nagy naplóíró és levelezős fajta vagyok...  De az sem hiteles számomra, hogy Krisztina halála után nem olvasta el Henrik, hogy mit írt a felesége. Kíváncsi volt az igazságra, miért nem olvasta el? A történet vége kicsit lehangoló, de megható volt. Összességében nem tartom rossz olvasmánynak, főleg, hogy kötelező, és a kötelezőket mindig enyhébben értékelem, mint azokat, amiket önszántamból olvasok.
Értékelés: 3/5

Nagy Könyv top 100

Már régóta tervezem, hogy elolvasom a Nagy Könyv top 100-as könyveit. Nemrég rátaláltam egy ilyen eseményre a Molyon, és ezzel megszilárdult ez az elhatározásom. Egyelőre persze az irodalom kötelezőket olvasom, de örülök, hogy van olyan könyv közöttük, amely a Nagy Könyv top 100-ban is benne van, így egy olvasással két listát is csökkentek. :D

Eddig ezeket olvastam el:

Abigél (Szabó Magda)
Büszkeség és balítélet (Austen, Jane)
Édes Anna (Kosztolányi Dezső)
Egri csillagok (Gárdonyi Géza)
A gyertyák csonkig égnek (Márai Sándor)
Harry Potter és a bölcsek köve (Rowling, Joanne Kathleen)
Harry Potter és a Titkok Kamrája (Rowling, Joanne Kathleen)
Harry Potter és az azkabani fogoly (Rowling, Joanne Kathleen)
Jane Eyre (Brontë, Charlotte)
A két Lotti (Kästner, Erich)
Kincskereső kisködmön (Móra Ferenc)
A kis herceg (Saint-Exupéry, Antoine de)
A kőszívű ember fiai (Jókai Mór)
Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond)
A legyek ura (Golding, William)
A neveletlen hercegnő naplója (Meg Cabot)
A Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc)
Pokolbéli víg napjaim (Faludy György)
Robinson Crusoe (Defoe, Daniel)
Tüskevár (Fekete István)
Üvöltő szelek (Brontë, Emily)
Sorstalanság (Kertész Imre)
Vuk (Fekete István)

Ezeket még nem:

1984 (Orwell, George)
A 22-es csapdája (Heller, Joseph)
Ábel a rengetegben (Tamási Áron)
Adjátok vissza a hegyeimet! (Wass Albert)
Az ajtó (Szabó Magda)
Akiért a harang szól (Hemingway, Ernest)
Az alkimista (Coelho, Paulo)
Állítsátok meg Terézanyut! (Rácz Zsuzsa)
Anna Karenina (Tolsztoj, Lev Nyikolajevics)
Apák könyve (Vámos Miklós)
Az arany ember (Jókai Mór)
Aranyecset (Dallos Sándor)
Aranykoporsó (Móra Ferenc)
Árvácska (Móricz Zsigmond)
Bezzeg az én időmben (Fehér Klára)
Bogáncs (Fekete István)
Búcsú a fegyverektől (Hemingway, Ernest)
Bűn és bűnhődés (Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics)
A Da Vinci-kód (Brown, Dan)
A Diadalív árnyékában (Remarque, Erich Maria)
Édentől keletre (Steinbeck, John)
Egy magyar nábob (Jókai Mór)
Egy polgár vallomásai (Márai Sándor)
Elfújta a szél (Mitchell, Margaret)
A fekete város (Mikszáth Kálmán)
A funtineli boszorkány (Wass Albert)
Für Elise (Szabó Magda)
Galaxis útikalauz stopposoknak (Adams, Douglas)
Gergő és az álomfogók (Böszörményi Gyula)
A Gyűrűk Ura (Tolkien, John Ronald Reuel)
Háború és béke (Tolsztoj, Lev Nyikolajevics)
Harmonia caelestis (Esterházy Péter)
A három testőr (Alexandre Dumas)
Harry Potter és a Főnix Rendje (Rowling, Joanne Kathleen)
Ida regénye (Gárdonyi Géza)
Indul a bakterház (Rideg Sándor)
Iskola a határon (Ottlik Géza)
Iszony (Németh László)
Jadviga párnája (Závada Pál)
József és testvérei (Mann, Thomas)
Kard és kasza (Wass Albert)
A katedrális (Follett, Ken)
Lassie hazatér (Knight, Eric)
A láthatatlan ember (Gárdonyi Géza)
Légy hű magadhoz (Knight, Eric)
A lét elviselhetetlen könnyűsége (Kundera, Milan)
Malevil (Merle, Robert)
A Mester és Margarita (Bulgakov, Mihail Afanaszjevics)
Mesterségem a halál (Merle, Robert)
Micimackó (Milne, Alan Alexander)
Monte Cristo grófja (Dumas, Alexandre)
A nap szerelmese (Dallos Sándor)
Ne féljetek (Jókai Anna)
A nyomorultak (Hugo, Victor)
Oroszlánkölykök (Shaw, Irwin)
Az öreg halász és a tenger (Hemingway, Ernest)
A Pendragon legenda (Szerb Antal)
PetePite (Nógrádi Gábor)
Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő)
Quo vadis (Sienkiewicz, Henryk)
Régimódi történet (Szabó Magda)
A rózsa neve (Eco, Umberto)
Švejk (Hašek, Jaroslav)
Száz év magány (García Márquez, Gabriel)
Szent Péter esernyője (Mikszáth Kálmán)
Szerelem a kolera idején (García Márquez, Gabriel)
Téli berek (Fekete István)
A tizennégy karátos autó (Rejtő Jenő)
Tóték (Örkény István)
Utas és holdvilág (Szerb Antal)
Utazás a koponyám körül (Karinthy Frigyes)
A varázshegy (Mann, Thomas)
Virágot Algernonnak (Keyes, Daniel)
Vörös és fekete (Stendhal)
A vörös oroszlán (Szepes Mária)
Winnetou (May, Karl)
Zabhegyező (Salinger, Jerome David)

Kötelező olvasmányaim listája...

Őszre vizsgázok irodalomból, amiből el kell olvasnunk „néhány” regényt, verset, mesét, novellát, drámát…
A regények listája:

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem

Petőfi Sándor: János vitéz

Csokonai V. Mihány: Dorottya, avagy a dámák diadala a fársángon

Arany János: Toldi-trilógia

Kemény Zsigmond egy regénye

Jókai Mór egy regénye (nem Az arany ember)

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Kármán József: Fanni hagyományai

Mikszáth Kálmán egy regénye

Móricz Zsigmond egy regénye

Kosztolányi Dezső: Édes Anna vagy Aranysárkány

Kaffka Margit: Színek és évek vagy Hangyaboly

Szenteleky Kornél: Isola Bella

Ottlik Géza: Iskola a határon

Márai Sándor egy regénye

Kertész Imre: Sorstalanság

Krasznahorkai László: Sátántangó

Esterházy Péter egy regénye (nem a Függő)

Darvasi László: Trapiti

Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen vagy Szívdesszert

Lázár Ervin egy meseregénye

Fekete István egy állatregénye

Háy János vagy Márton Áron egy regénye

Eddigi tanulmányaim során elolvastam A kőszívű ember fiait és az Egri csillagokat, ezeket nem fogom újraolvasni. A János vitézt is elolvastam, viszont erről úgy érzem kicsit „gyerekes” a beszámolóm, úgyhogy lehet, hogy újraolvasom. Először átnézem, hogy mi is van ebben a beszámolóban, aztán majd eldöntöm, hogy újraolvassam-e. A Toldi-trilógia első részét olvastam, szóval lehet, hogy azt nem fogom újra elolvasni, de majd meglátom.

Amióta elkaptuk a listát elolvastam a következőket:

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (Már régóta tervben volt, hogy olvasok Márait, ezért is kezdtem ezzel a könyvvel a listám csökkentését. De sajna kicsit csalódtam benne, jobbat vártam…)

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kaffka Margit: Színek és évek

Kármán József: Fanni hagyományai

Kertész Imre: Sorstalanság

Fekete István: Vuk

A többi regény elolvasása tehát még hátra van…

Így barátkoztam meg a könyvekkel, azaz gyermekkorom olvasásélményei...

Könyvszerető családban nőttem fel, bár a szüleim is, nagyszüleim is, inkább csak fiatal korukban olvastak, ma már nincs hozzá türelmük, idejük stb. Édesapám különösen sokat olvasott gyermekkorában. Nappal nem ért rá, mert ha épp nem az iskolában volt, akkor a szüleinek segített, de az éjszakáinak felét sokszor olvasással töltötte.

Én úgymond véletlenül tanultam meg olvasni az iskolába kerülésem előtt pár hónappal. Sok meséskönyvem volt, és egy idő után nem elégedtem meg azzal, hogy a képeket nézegetem, vagy hogy a szüleim olvasnak fel nekem mesét, hanem a könyvvel a kezemben odamentem a szüleimhez, és kérdezgettem tőlük, hogy ez milyen betű, itt mit ír stb. Addig-addig folytattam ezt a műveletet, hogy végül már magamtól is felismertem a betűket, össze tudtam olvasni a szavakat.

Az iskola első osztályában tovább tökéletesítettem e tudásomat, és az iskolaév végén azt mondta a tanító néni, hogy harmadikos-negyedikes szinten olvasok. Egy-két osztálytársamnak nem tetszett ez a dicséret, mert milyen dolog az, hogy nem ők a legjobbak… De engem ez nem érdekelt, örültem, hogy szépen tudok olvasni.

Biztosan több mesekönyvet is szerettem olvasgatni, de azt hiszem a kedvencem Aaron Judah: Macóka meséi című könyve volt. Ebben a könyvben néhány aranyos kis történet van Macókáról és barátairól.

Később beiratkoztam a könyvtárba is, de ennek részletesebb történetéről majd a jövő héten írok.

A mesekönyvek után elég hamar átváltottam a pöttyös könyvekre, és más kisregényekre. Ezek közül a kedvencem volt Szabó Magdától a Születésnap, Mirnics Zsuzsától az Ellopott csillagok és Szalay Lenkétől a Mogyoró és a Fiú. E könyveket többször is elolvastam, nagyon szerettem őket.

                                     

A házi olvasmányokért azonban már nem rajongtam ennyire. Édesapám azt mesélte, hogy ő a legtöbb kötelezőt kétszer is elolvasta, először, amikor a nővérének kellett, mert ő is kíváncsi lett rá, majd amikor neki kellett, akkor is elolvasta. Nekem viszont sokszor az is nehézséget okozott, hogy egyszer elolvassak egy-egy kötelezőt. Ezt sokan nem értették, sőt egyesek ma sem értik, hogy miért szenvedek egy-egy kötelezőtől, hiszen annyira szeretek olvasni. Talán éppen ezért. Mert arra gondolok, hogy annyi számomra érdekes könyv van még a világban, amit szeretnék elolvasni, ahelyett azonban, hogy ezt megtehetném, olvashatom ezt a kötelezőt, ami nem éppen az én stílusom…

A másik érdekes dolog pedig, hogy hosszú tanulós napok után esténként kikapcsolódásként olvasok valami számomra érdekes könyvet, bejön a szobatársnőm, és néz rám, hogy megbuggyantam, ha olvasok, akkor miért nem a kötelezőt, hiszen bőven van belőle… De nekem ez a kikapcsolódásos olvasás olyan, mint neki a Jóban Rosszban nézése. Én is mondhatnám, hogy ne azt nézze, hanem a kötelezőket olvassa. De hát van aki nem hiszi el, hogy nekem két nagyon különböző dolog a kedvtelésből olvasás, és a kötelezők olvasása. Egyesek szerint ugyanis az olvasás az olvasás, ha valaki szereti e tevékenységet, akkor a kötelezőkkel sincs problémája. Ti viszont gondolom tudjátok, hogy nagyon nem mindegy, hogy mit olvasunk…

Kicsit eltértem az első olvasásélményekről, de már régóta foglalkoztattak e gondolatok, ezért úgy gondoltam, most leírom ezt is. Hiszen tulajdonképpen ez is gyermekkorom óta jellemző rám, hogy vannak könyvek, melyeket nagyon nagy élvezettel olvasok, míg más olvasmányokkal eléggé meg kell szenvednem… 

Jövő héten folytatom a következő heti témákkal, de remélhetőleg addig még írok…