Sajnos, csak ilyen rosszul tudom bemásolni őket, hogy egyik itt van, másik ott... Mindegy, nem ez a lényeg...
Értékelésem: 3/5
Tehát a versek:
Egy bizonyos alacsony maci
Él egy bizonyos Alacsony Maci,
Milyen alacsony, senki se látta.
Milyen alacsony, senki se látta.
Ezért hát senki nem is hiszi,
Hogy én vagyok a barátja.
Holott ez így van bármikor!
Ha a Vásárban járkálunk,
A Kedvezményes Téli Szatyor
Nem nálam van, hanem nálunk.
S az ismerőseink! Vakok?
Miért nem veszik észre,
Hogy valakivel már vagyok?
Mind örökké beszélne.
Ha ezen idegeskedem,
Alacsony mindig nyugtat:
„Te nem szivesen jönnél velem
Ahol csak rólam tudnak?
De ha úgy érzed: rajzolj képet,
Álljunk ott egymás mellett:
Én, ahogy épp képzellek Téged,
És Te, ahogy én képzellek.”
Hát… ezt még csak elképzelem;
De hogy ő engem hogy képzel?…
Így – alacsonyan és hirtelen –
Adós maradok a képpel.
Az a sok finom régi...
Egy nagy mackó ideköltözött
Egy messzi dohányboltból.
Úgy élvezi már a friss levegőt!
De valamire visszagondol.
Az új medveszekrény
Állt Állt itt egy régi zongora,
nem játszott rajta senki;
nem játszott rajta senki;
ettől egy hangszer, nem csoda,
jól el tud csendesedni.
Megkérdeztük a medvéket:
mondták, ők szeretik a csendet,
de egy zongorának az az élet,
ha néha-néha zenghet;
ha hébe-hóba zonghat,
medvéink ilyet is mondtak.
Leltünk akkor zengőhelyet
a csendes zongorának.
És vettünk a hangszer helyett
egy komoly medveházat.
Kétszintes barna szekrény
volt ez a medveház.
Ha ráragyogott a napfény,
tündökölt rajta a máz.
25A szekrényt két dobozban
hoztuk haza a boltból,
és szerelgettük hosszan
– és sehogyan se volt jól.
Hanem a medveszándék
nem ismer lehetetlent!
Szekrényt szerelni – játék,
ezt mondták; meg is lett fent
a szekrény, meg is lett lent.
26A lenti polc: az Alsó-Ház,
Felső-Ház lett a fenti.
És nem volt semmi torlódás,
kapott lakást mindenki.
Az alsó-házi medvék
alsó-nadrágban jártak,
s csupa felső-nadrágos vendég
lakta a Felső-Házat.
Egy szép nap azt mondtuk nekik:
„Jól éltek itt, az látszik…!”
Ki hitte volna, hogy azt felelik:
„Csak a zongora, az hiányzik!”
És láttuk egy másik szép napon,
hogy húrokat szerelnek;
és játszottak a húrokon,
s a Medveszekrény – zengett!
Mackók napja, verebek napja
Nálunk minden nap: Mackónap.
És minden nap: Verébnap.
És sose úgy, hogy: „Majd holnap…!”
És sose úgy, hogy fél nap.
Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!
Mi együtt vagyunk mindenben.
Medvékkel és verebekkel
ébredünk, amikor a nap kel.
S ehhez mindig, mindig, mindig
egy egész Mackónap kell,
egy egész Verébnap kell –
már mindjárt kora reggel!
Aztán eljön az este,
és szomorúan látjuk:
nem volt Egész Nap ez se!
– – – Holnap is megpróbáljuk.
„Más”-maci
Élt egyszer egy szomorú kismackó,
Aki nagyon is víg mackó volt.
Hogyan értsük ezt? Arról van szó,
Hogy a többi medvét bosszantó
Más szokásoknak hódolt.
Node (mert ugye, azt sem tudhatjuk,
Hogy milyenek a medveszokások)
Okosabb, ha alig találgatjuk,
Hogy milyenek, ha mások.
Hogy a kismaci annyira más mackó,
Azt a vak mackó is látta.
S ez roppant rossz, bár roppant jó…
– Nézzük, mi van még hátra.
A hát! a hát! a hát! a hát!
S az a tábla a „Más”-Maci hátán!
Bár ő maga így sose látta magát,
Mondták neki, mi van a táblán.
Hogy: ő amolyan nehéz eset!
S csupa más szokásnak hódol…
És nagyon is szomorú medve lett
A nagyon is víg mackóból.
Ez a mackó valahova indul
Ez a mackó valahova indul,
De a céljához sosem ér el,
Mert folyton szembetalálkozik
Egy-egy szembejövő medvével.
A medvék mind megállnak
Egy kis beszélgetésre.
Eszükbe se jut, hogy a kis mackó
Valahova csakugyan elér-e.
Hűvösül az este, sötétül,
A kis mackó kezd félni.
Megfordul, s indul visszafelé,
Jó lesz legalább hazaérni.
A kis mackó már alszik;
Álmában ismét látja,
Hova indul holnap… Szép úticél:
A háza s benne az ágya.
Az asztal
Mackómnak volt egy asztala,
De eltűnt egyszer éjszaka.
És ami itt csakugyan nagy baj:
Reggelre se lett meg az asztal.
"Hova lett a jó kis asztalom!”
– És hasztalan vigasztalom.
Megyünk az asztalboltba,
Hol az asztalok állnak sorra,
Komoly asztalok, víg asztalok,
De mind másik – s mackóm konok.
Megkérdezem: Hát most mi legyen,
Ha ez se, meg ez se, meg ez se?
Legyen újra tegnap este.
Akkor meglenne az asztalom,
S nem veszne el, állíthatom.”
Levél
„Kedves Mackóim! Hogyha ti
Majd öreg-öreg medvék lesztek –
Vagy hogyan is szokták mondani?
A mackó sosem öregedhet! –,
S én már esetleg nem leszek
– Sőt biztos, hogy nem esetleg! –,
Szóval: ha nem leszek veletek,
Ugye, néha emlegettek?
– Aznap soha nem képzelhető,
Hogy mi lesz másnap. Más nap.
De ahogy itt ez a 6 betű,
Egyebek is így-így válnak.
És már nem a varrott fül mozog,
Nem a szemről pattan a festék…
A réges-régi ilyes-panaszok?
Mind csupa-csupa gyönyörű emlék.
A Kártyabajnokság, a Kupa,
Nyaralóhelyeink is mind-mind,
Hvar, Jelsa, Selce, Crikvenica,
Ahogy levittük az Adria
Mellé tengernagykodni a
Kis antarktiszi pingvint;
A ma-még-csak-képeslap koalák;
S az ezek meg azok sokasága…
De ne folytassunk itt felsorolást.
– Mindez búcsúzás tárgya.
A búcsút még mi nem ismerjük,
Legalábbis a hosszú távút.
Ha néha nem voltunk együtt,
Sose lettetek attól bábuk,
Élettelen papírdarabok,
Dobozok… Mert: vártatok ránk.
Eleven ki-kik maradtatok.
(Pl.: Fogadtátok a postánk!)
De akkor majd…! Nem részletezem.
Egyébként is: ki tudja – – –
Következzék egy KÉRELEM:
Huszonöt-harminc év mulva (?)
Ha valaki e könyvet nézegeti,
És erre a lapra vetődik,
És KÉRELMÜNKet észreveszi,
És ráér, s érdeklődik
(Kideríti majd, hol kell s kinél,
Én azt ma honnét sejtsem!),
Érdeklődik, mondom: Ki él
A Mackók közül, akiket
E könyvben megismertem?
Ha így tesz: köszönöm! Jól teszi!
– – – S most elkedvetlenítek
Valakit, aki ma csak majdani:
Hogy van merszem kimondani,
Hogy: igazán úgyse segíthet! – – –
Kedves Medvéim, amíg e sorok
Megíródtak, is eltelt pár perc.
És írójuknak a hasa mocorog –
Hát ebből sem lesz már vers.
A vers, tudjátok: lekerekedés!
(S ez a lekereke… roppant tetszik
A kismackóknak; játszanak, és
Így kikerekedik majd valami egész
Abból, ami félbemaradt itt.)”
„Kedves Mackóim! Hogyha ti
Majd öreg-öreg medvék lesztek –
Vagy hogyan is szokták mondani?
A mackó sosem öregedhet! –,
S én már esetleg nem leszek
– Sőt biztos, hogy nem esetleg! –,
Szóval: ha nem leszek veletek,
Ugye, néha emlegettek?
– Aznap soha nem képzelhető,
Hogy mi lesz másnap. Más nap.
De ahogy itt ez a 6 betű,
Egyebek is így-így válnak.
És már nem a varrott fül mozog,
Nem a szemről pattan a festék…
A réges-régi ilyes-panaszok?
Mind csupa-csupa gyönyörű emlék.
A Kártyabajnokság, a Kupa,
Nyaralóhelyeink is mind-mind,
Hvar, Jelsa, Selce, Crikvenica,
Ahogy levittük az Adria
Mellé tengernagykodni a
Kis antarktiszi pingvint;
A ma-még-csak-képeslap koalák;
S az ezek meg azok sokasága…
De ne folytassunk itt felsorolást.
– Mindez búcsúzás tárgya.
A búcsút még mi nem ismerjük,
Legalábbis a hosszú távút.
Ha néha nem voltunk együtt,
Sose lettetek attól bábuk,
Élettelen papírdarabok,
Dobozok… Mert: vártatok ránk.
Eleven ki-kik maradtatok.
(Pl.: Fogadtátok a postánk!)
De akkor majd…! Nem részletezem.
Egyébként is: ki tudja – – –
Következzék egy KÉRELEM:
Huszonöt-harminc év mulva (?)
Ha valaki e könyvet nézegeti,
És erre a lapra vetődik,
És KÉRELMÜNKet észreveszi,
És ráér, s érdeklődik
(Kideríti majd, hol kell s kinél,
Én azt ma honnét sejtsem!),
Érdeklődik, mondom: Ki él
A Mackók közül, akiket
E könyvben megismertem?
Ha így tesz: köszönöm! Jól teszi!
– – – S most elkedvetlenítek
Valakit, aki ma csak majdani:
Hogy van merszem kimondani,
Hogy: igazán úgyse segíthet! – – –
Kedves Medvéim, amíg e sorok
Megíródtak, is eltelt pár perc.
És írójuknak a hasa mocorog –
Hát ebből sem lesz már vers.
A vers, tudjátok: lekerekedés!
(S ez a lekereke… roppant tetszik
A kismackóknak; játszanak, és
Így kikerekedik majd valami egész
Abból, ami félbemaradt itt.)”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése