Fülszöveg:
A tízéves gyermek Karinthy bölcs szemlélődéssel, érett humorral veszi tudomásul a felnőttek, a tanárok, sőt a pajtások hibáit, erényeit is, szívvel-lélekkel él az iskolában, az osztályban, s bár mulat mindenen, mégis nagyon komolyan, halálosan komolyan veszi az egészet. Ez derül ki a naplójából, amelyre az irodalomtörténészek nemrégen bukkantak, s amely igazolja a „Tanár úr kérem”-nek, ennek az örökbecsű írásnak érzelmi keletkezését. Az osztály a legfőbb jó, soha annyit nem lehet nevetni, soha annyira nem lehet félni, mint ahogy azt az ember az osztályban tette. Az ember egy életen át nosztalgiával gondol vissza a hajdani örömökre, szorongásokra. S hogy mennyire hiteles élmény Karinthyé, bizonyítja az, hogy az emberek változnak, az iskolák, a diákok cserélődnek, de ez az élmény a ma gyereke, felnőttje számára ugyanolyan friss erővel hat, épp olyan aktuális, mintha mostanában történt volna meg, s éppen vele.
Véleményem:
A nyáron elolvastam a Tanítom a kisfiam részt, akkor nagyon jókat nevettem rajta! Most viszont nem igazán tudtam ráhangolódni a könyvre. Vicces, persze... De most valahogy nem volt ihletem hozzá. Egyébként sok részt már ismertem, hiszen még általános iskolában átvettük őket...
Értékelésem: 2,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése