Gondolataim:
A történet egy férfiról szól, akit életfogytiglanra börtönbe zártak. Társai már mind belebetegedtek a fogságba, de ő nem, mert talált egy hangyát és azt tanítgatta mászni, hintázni (gyufaszálon), gurigázni egy mákszemmel, két lábra állni, labdázni a mákszemmel. Három év múlva jó magaviselete miatt felkínálták neki, hogy kérhet papírt, írószerszámot, olvasnivalót, de őt mindez nem érdekelte, csak a hangyával törődött. Hat évet töltött a börtönben, utána kiengedték, és ő otthon büszkén akarta mutatni a családjának az idomított állatkája tudományát, de a családja nem látta a hangyát, és nagy meglepetésére már a férfi sem. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy ideje már nem is volt meg a hangya, csak a férfi képzelte.
A férfi tehát nem adta fel, nem hagyta el magát, annak ellenére, hogy életfogytiglanira zárták. Nem adta fel a harcot, talált olyan dolgot, amellyel érdemes foglalkoztatni. Nekem azt mondja ez a novella, hogy bármilyen kilátástalan is a helyzet, ne adjuk fel, találjunk valami szépet, valami értelmeset az életünkben. Ha mások nem értékelik a szórakozásunkat, vagy hiábavalónak tartják, ne törődjünk vele, ha minket boldoggá tesz a dolog. A képzelet határtalan, támaszkodjunk rá, hogy életben maradhassunk a nehéz körülmények között is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése