Tehát, mint írtam, néhány kötelezőt már elolvastam. Amelyeket még régen, azokról nem fogok írni, de amit mostanában olvastam, azokat véleményezem itt a blogomban. :D
Kezdem tehát Máraival...
Fülszöveg:
Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény – az író stílusművészetének remeke – vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.
Véleményem:
A mű első fele tetszett, ahogyan Henrik mesél az életükről, a múltjukról. De miután megérkezett Konrád, és a mű szinte Henrik vádoló monológjává alakult át, na onnan kezdett egyre kevésbé tetszeni. Konrád nem reagált a vádakra, és ez zavaró, meg nem is túl hiteles, hiszen hamár elment, miért ne reagálna, miért ne mondaná el, hogy ő mit érez..? A „sárga bőrkötetes napló” mély érzelmeket keltett bennem, mert én is nagy naplóíró és levelezős fajta vagyok... De az sem hiteles számomra, hogy Krisztina halála után nem olvasta el Henrik, hogy mit írt a felesége. Kíváncsi volt az igazságra, miért nem olvasta el? A történet vége kicsit lehangoló, de megható volt. Összességében nem tartom rossz olvasmánynak, főleg, hogy kötelező, és a kötelezőket mindig enyhébben értékelem, mint azokat, amiket önszántamból olvasok.
Értékelés: 3/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése