Könyvszerető családban nőttem fel, bár a szüleim is, nagyszüleim is, inkább csak fiatal korukban olvastak, ma már nincs hozzá türelmük, idejük stb. Édesapám különösen sokat olvasott gyermekkorában. Nappal nem ért rá, mert ha épp nem az iskolában volt, akkor a szüleinek segített, de az éjszakáinak felét sokszor olvasással töltötte.
Én úgymond véletlenül tanultam meg olvasni az iskolába kerülésem előtt pár hónappal. Sok meséskönyvem volt, és egy idő után nem elégedtem meg azzal, hogy a képeket nézegetem, vagy hogy a szüleim olvasnak fel nekem mesét, hanem a könyvvel a kezemben odamentem a szüleimhez, és kérdezgettem tőlük, hogy ez milyen betű, itt mit ír stb. Addig-addig folytattam ezt a műveletet, hogy végül már magamtól is felismertem a betűket, össze tudtam olvasni a szavakat.
Az iskola első osztályában tovább tökéletesítettem e tudásomat, és az iskolaév végén azt mondta a tanító néni, hogy harmadikos-negyedikes szinten olvasok. Egy-két osztálytársamnak nem tetszett ez a dicséret, mert milyen dolog az, hogy nem ők a legjobbak… De engem ez nem érdekelt, örültem, hogy szépen tudok olvasni.
Biztosan több mesekönyvet is szerettem olvasgatni, de azt hiszem a kedvencem Aaron Judah: Macóka meséi című könyve volt. Ebben a könyvben néhány aranyos kis történet van Macókáról és barátairól.
Később beiratkoztam a könyvtárba is, de ennek részletesebb történetéről majd a jövő héten írok.
A mesekönyvek után elég hamar átváltottam a pöttyös könyvekre, és más kisregényekre. Ezek közül a kedvencem volt Szabó Magdától a Születésnap, Mirnics Zsuzsától az Ellopott csillagok és Szalay Lenkétől a Mogyoró és a Fiú. E könyveket többször is elolvastam, nagyon szerettem őket.
A házi olvasmányokért azonban már nem rajongtam ennyire. Édesapám azt mesélte, hogy ő a legtöbb kötelezőt kétszer is elolvasta, először, amikor a nővérének kellett, mert ő is kíváncsi lett rá, majd amikor neki kellett, akkor is elolvasta. Nekem viszont sokszor az is nehézséget okozott, hogy egyszer elolvassak egy-egy kötelezőt. Ezt sokan nem értették, sőt egyesek ma sem értik, hogy miért szenvedek egy-egy kötelezőtől, hiszen annyira szeretek olvasni. Talán éppen ezért. Mert arra gondolok, hogy annyi számomra érdekes könyv van még a világban, amit szeretnék elolvasni, ahelyett azonban, hogy ezt megtehetném, olvashatom ezt a kötelezőt, ami nem éppen az én stílusom…
A másik érdekes dolog pedig, hogy hosszú tanulós napok után esténként kikapcsolódásként olvasok valami számomra érdekes könyvet, bejön a szobatársnőm, és néz rám, hogy megbuggyantam, ha olvasok, akkor miért nem a kötelezőt, hiszen bőven van belőle… De nekem ez a kikapcsolódásos olvasás olyan, mint neki a Jóban Rosszban nézése. Én is mondhatnám, hogy ne azt nézze, hanem a kötelezőket olvassa. De hát van aki nem hiszi el, hogy nekem két nagyon különböző dolog a kedvtelésből olvasás, és a kötelezők olvasása. Egyesek szerint ugyanis az olvasás az olvasás, ha valaki szereti e tevékenységet, akkor a kötelezőkkel sincs problémája. Ti viszont gondolom tudjátok, hogy nagyon nem mindegy, hogy mit olvasunk…
Kicsit eltértem az első olvasásélményekről, de már régóta foglalkoztattak e gondolatok, ezért úgy gondoltam, most leírom ezt is. Hiszen tulajdonképpen ez is gyermekkorom óta jellemző rám, hogy vannak könyvek, melyeket nagyon nagy élvezettel olvasok, míg más olvasmányokkal eléggé meg kell szenvednem…
Jövő héten folytatom a következő heti témákkal, de remélhetőleg addig még írok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése